Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Legkiválóbb hallgatóit köszöntötte a pécsi orvoskar Orvosi Biológiai Intézete

2026. június 10, szerda

Az immár több évtizedes hagyomány, hogy a pécsi orvoskar Orvosi Biológiai Intézete köszönti legkiválóbb hallgatóit, akiket meg is jutalmaz. Az ünnepségre tavaly óta egykori hallgatóikat is meghívják, akik évekkel korábban szerepeltek a legjobbak között.

Vendégként idén dr. Reglődi Dóra professzor, a pécsi orvoskar Anatómia Intézetének igazgatója, tudományos dékánhelyettes érkezett az intézetbe, aki hangsúlyozta az alapozó tantárgyként szereplő molekuláris sejtbiológia jelentőségét, valamint a kurzus keretében elsajátítható problémamegoldó gondolkodás értékességét. Kiemelte: a jelenlegi hallgatók kedvező helyzetben vannak, hiszen lehetőségük nyílik a sejtbiológia részletes és korszerű megismerésére, ami alapvetően fontos későbbi tanulmányaik és szakmai pályájuk során.

Az általános orvos- és fogorvosképzésben az évközi írásbeli teszteken legjobban szereplő hallgatók oklevélben és ajándékban részesültek. A „Molekuláris Sejtbiológia Kiválósága Díjat” a dobogós helyezettek közül is a legjobb eredményt elért, legkiválóbb hallgatók kapták elismerésül. A 475 diák közül Csupor Dániel Jakab lett a legjobb teljesítményt nyújtó általános orvostanhallgató, a 123 fogorvostan-hallgató közül pedig Berényi Dénes Mihály állhatott a dobogó legfelső fokára.

Az intézet tehetséggondozó programjának részeként köszöntötték azokat a hallgatókat is, akik tudományos kutatómunkával vagy demonstrátori oktatói tevékenységgel kapcsolódtak be az Orvosi Biológiai Intézet munkájába, és értek el kiváló eredményt. Ők a „Talentum elismerésben” részesültek.

Díjazottak:

A molekuláris sejtbiológia legkiválóbb hallgatói 2026-ban:

Magyar programban:

Általános orvosszak:

      1.Csupor Dániel Jakab

      2.Parsa Hashemi Nasab Seyed

      3.Csonka Dávid, Csont Rebeka (megosztva)

Fogorvosszak:

      1.Berényi Dénes Mihály

      2.Kertész Dominik

      3.Juhász Ákos

Angol programban:

Általános orvosszak:

      1.Seulgi Shin

      2.Keunjae Yang

      3.Lisa Tanabe

Fogorvosszak:

1.Afzalkhuja Pulatkhodjaev

Német programban:

Általános orvosszak:

1.Pascal Emmanuel Walsh

A Talentum elismerésben részesülők 2026-ban:

  • Nyaka Bálint József, általános orvosképzés (témavezető: Tarjányi Oktávia)
  • Csonka Illés, általános orvosképzés (témavezetők: Szütsné Tóth Mónika Ágnes, Bugyi Beáta)
  • Verica Krstevska, biotechnology BSc-képzés (témavezető: Gaszler Péter)
  • Ali Zeyghami Bajgiran, biotechnology MSc-képzés (témavezetők: Csabai-Tanics Tímea, Hamid Ahmadi, Bognár Zoltán)
  • Farnaz Bemani Naeini, clinical laboratory science képzés (témavezetők: Molnárné Csákvári Tímea, Hamid Ahmadi)
  • Amirreza Sadeghian, dentistry képzés (témavezető: Váczy Alexandra)
  • Zhaoran Li, dentistry képzés (témavezetők: Németh Marica, Les Hajnalka)
  • Raya Rezaei, dentistry képzés (témavezetők: Tarjányi Oktávia, Leipoldné Vig Andrea)
  • Sahil Alam Ansari, general medicine képzés (témavezető: Váczy Alexandra)
  • Hamza Bin Ahmad, general medicine képzés (témavezető: Balogh Bálint)
  • Tóbi Márton, biológia MSc-képzés (témavezető: Szütsné Tóth Mónika Ágnes)
  • Joori Park, general medicine képzés (témavezető: Bátor Judit)
  • Peace Adeyemi Adesola, biotechnology MSc-képzés (témavezetők: Hamid Ahmadi, Csabai-Tanics Tímea)
  • Bagó Aliz, biológia-BSc képzés (témavezetők: Tarjányi Oktávia, Sétáló György)

A díjazottaknak szeretettel gratulálunk!

Galéria:

Fotók:

Verébi Dávid