Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

A pécsi orvoskar három hallgatója is Pécs Város Kiváló Tanulói és Hallgató Díjban részesült

2025. november 12, szerda

A pécsi városháza dísztermében november 10-én, ünnepélyes keretek között adták át a Pécs Város Kiváló Tanulói és Hallgatói Díjakat. Idén három pécsi orvostanhallgató is átvehette az elismerést, akik példamutató teljesítményükkel érdemelték ki a város megbecsülését.

A rendezvényen Péterffy Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Lovász István jegyzővel közösen nyújtották át az elismeréseket azoknak a diákoknak és hallgatóknak, akik kiemelkedő tanulmányi, kutatási és közösségi tevékenységükkel öregbítik Pécs hírnevét – írja a pecsma.hu.

Mint azt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatától megtudtuk, felsőfokú oktatási intézmény tanulójaként a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának három hallgatója vehetett át díjat.

Oláh Tícia Lilla a 37. OTDK Konzervatív orvostudományok-gyermekgyógyászat szekciójának különdíjasa, aki aktívan demonstrátorkodik az Anatómiai Intézetben és kutatói tevékenységet is végez. Kari tudományos diákköri munkájával 2024-ben II. helyezést ért el.

Szabó Dominik Imre tanulmányai mellett demonstrátori feladatokat is ellát a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetben, és tudományos diákköri tevékenységet is végez. Több szemeszterben is számos tantárgyi kitüntetéssel büszkélkedhet, emellett Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesült, valamint tudományos közleménye és kézirata is megjelent.

Gelencsér Gergő az Anatómiai Intézetben és az Érsebészeti Klinikán demonstrátorkodik, emellett kutat, tanulmányi versenyeken szerepel, és sporttevékenysége is elismerésre méltó a PEAC labdarúgójaként.

(Szabó Dominik Imre egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az átadón.)

Forrás:

pecsma.hu

Fotó:

pecsma.hu