Hírek
« vissza « előző hír | következő hír »
„Itt, Pécsen senki sincs egyedül” - ismét fehérbe borult a dr. Romhányi György Aula
2025. szeptember 23, kedd
Bizalom, felelősség, büszkeség – ezek jelképe a fehér köpeny, amely felöltése különleges pillanat egy orvostanhallgató életében. Mindannyian örömmel szívükben várják a percet, hogy a sok-sok áttanult éjszaka után egy összetartó közösségben, ünnepélyes keretek között ölthessék fel. Többek között ezekről az érzelmes pillanatokról szólt az idei, immáron tizedik fehér köpeny ünnepség, a White Coat Ceremony a PTE Általános Orvostudományi Kar dr. Romhányi György Aulában.
Novreczky Nóra írása
Az idei tanévben szeptember 19-én rendezték meg a White Coat Ceremonyt a PTE Általános Orvostudományi Karán. Az ünnepség ötlete az Amerikai Egyesült Államokból ered, az első hivatalos ceremóniát 1989-ben tartották a chicagói egyetemen. A pécsi orvoskaron 2015-ben az Angol-Német Hallgatói Bizottság (EGSC) honosította meg az ünnepséget, és szervezi azóta is. Az előző évek hagyományai szerint idén is az Általános Orvostudományi Kar vezetői, valamint az Angol-Német Hallgatói Bizottság és a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötték a hallgatókat, akik az ünnepi szavakat követően bele is bújhattak a hőn áhított fehér köpenybe, leendő hivatásuk szimbólumába.
Dr. Czopf László oktatási dékánhelyettes arról beszélt, hogy a fehér köpeny azt a bizalmat jelképezi, ami a társadalomtól az orvosok felé sugárzik. Kérte a hallgatókat, hogy a hitelességükkel és emberi hozzáállásukkal segítsék azokat az embereket, akik hozzájuk fordulnak. Kitért a tudomány tisztaságának fontosságára is, mivel ez a hitelesség egyik legfontosabb komponense. Végezetül megkérte a harmadéves diákokat, hogy vigyázzanak a köpenyekre, erre a bizalomra, és továbbra is végezzék nagy szorgalommal a tanulmányaikat.
Dr. Reglődi Dóra tudományos dékánhelyettes angol nyelvű beszédében kifejezte, hogy mennyire szereti ezt az ünnepséget, hiszen ilyenkor mindenki boldog. „Mindenki vidám, nagy mosollyal az arcán. Igazán gyönyörű látvány, amikor kijöttök átvenni a fehér köpenyt. Büszkék lehettek magatokra. Végigcsináltátok ezt a két nehéz évet. Senki sem mondja, hogy a következő tárgyak könnyebbek lesznek, de megtanultátok, hogyan kell tanulni. […] Nagyon büszke vagyok arra, hogy nekünk is részünk lehet abban, hogy ma itt ültök. Most még a sötét színek dominálnak – elegáns öltönyök és szép ruhák. De ahogy majd egyesével kijöttök, és átveszitek a fehér köpenyeket, úgy fog a sötét szín eltűnni. A végén mindenhol fehér köpenyek lesznek.”
Dr. Than Péter, a Német program vezetője németül köszöntötte a diákokat, szintén hangsúlyozva, hogy milyen szép, nagy és vidám esemény is a White Coat Ceremony. Azt tanácsolom önöknek, hogy ezekben az években orientálódjanak, nézzenek körül a különböző klinikákon, és keressék meg azt, amivel a későbbiekben, az életben szeretnének foglalkozni. Viseljék büszkén a fehér köpenyt, kiérdemelték azt. Viseljék azonban alázattal is, alázattal a kollégák, a betegek és különösképpen a kezelt betegségek iránt” – zárta gondolatait dr. Than Péter.
Az Angol-Német Hallgatói Bizottság (EGSC) részéről Emily-Sophie Marth német nyelvű, illetve Carla Schreiber angol nyelvű beszédével köszöntötte a hallgatókat. A HÖK-öt Takáts Balázs képviselte. Felszólalásában mindegyikük megemlítette, hogy milyen nagy teljesítmény eljutni idáig az orvosi tanulmányokban. Továbbá büszkék lehetnek azok a diákok, akik magukra ölthetik a fehér köpenyt, miközben utat is mutatnak az első- és másodéves hallgatóknak, hogy ez nekik is sikerülhet majd a jövőben.
A White Coat Ceremonyn a Szászországi Háziorvosok Szövetségének (Kassenärztliche Vereinigung Sachsen, KVS) delegációja is jelen volt, Sylvia Krug igazgatóhelyettes asszony vezetésével, emellett az Orvosok Nyugat-Pfalzért program is képviseltette magát két tartományi közigazgatási vezető, Rheiner Gut és Ralph Leßmeister személyében.
„Most egy új időszak kezdődik: új élményekkel, kihívásokkal, de egyben nagyszerű pillanatokkal is”
„Visszatekintve az elmúlt két évre, hálával és büszkeséggel tölt el, hogy most részt vehetek a White Coat Ceremonyn. Amikor érettségiztem, még bizonytalan voltam, hogy milyen irányba induljak el. Azonban úgy gondolom, nem is hozhattam volna jobb döntést, mint hogy a fogorvostudományt válasszam. Számomra inspiráló a fogászatban, hogy különféle készségeket kombinálhatok, legyenek azok akár tudományos vagy esztétikai elemek, ahogy az is, hogy közvetlenül emberekkel dolgozhatok – mind olyan tényezők, amelyek lelkesítenek és motiválnak a tanulásban” – vélekedik Clara Schedewig harmadéves fogorvostanhallgató, aki a Német Program keretében tanul a pécsi orvosin.
„Itt, Pécsen senki sincs egyedül – mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk, miközben segítjük egymást” – fogalmazott. Hozzátette, hogy remekül érzi magát a karon, egy nagyszerű közösség tagjaként sok erőt ad a számára, amikor együtt örülhetnek egymás sikereinek, de fontos, hogy a nehezebb időszakokban is számíthatnak a másikra, mintegy védőhálóként elkapják és támogatják egymást.
„A fehér köpeny, amit a sikeres preklinikai tanulmányok után ölthetünk magunkra, sok mindent szimbolizál. Egyrészt jelképezi azt a rengeteg órát, amit az íróasztal mellett tanulva töltöttünk, és a kitartást is, amikor egy-egy tananyagrésszel küzdöttünk – és erre igazán büszkék lehetünk. Másrészt azt a felelősséget és elvárást is tükrözi, ami mostantól ránk hárul, ahogy belépünk a tanulmányaink klinikai szakaszába. Most egy új időszak kezdődik: új élményekkel, kihívásokkal, de egyben nagyszerű pillanatokkal is – barátokkal, oktatókkal vagy éppen betegekkel –, akik erőt adnak nekünk, és továbbra is inspirálnak minket, azon az úton, amit választottunk” – emelte ki.
„Megtisztelő, hogy a tanári közösség egy ilyen különleges ünnepségen is velünk van, és épp azok adják ránk a gyógyítás jelképét, akik tanítottak vagy tanítani fognak minket, netán épp vizsgáztattak. Ez a ceremónia annak is az elismerése, hogy közéjük tartozhatunk, elindultunk azon az úton, hogy részei lehetünk egy nagyobb közösségnek: az orvostársadalomnak” – ezek már egy harmadéves magyar általános orvosszakos hallgató, Fekete Márk szavai. Számára a fehér köpeny felöltése olyan érzés, mintha már egy kicsit orvos lenne, miközben a ruhadarab a kemény munkát, a sok tanulást és az alázatot szimbolizálja, mindazt, amire szükség volt, hogy idáig eljussanak.
„A fehér köpeny a gyógyítás jelképe is, hisz mostantól már találkozhatunk a betegekkel, és betekintést nyerhetünk a valódi gyógyítás világába. Tudjuk egymásról, hogy ki mennyit küzdött azért, hogy együtt lehessünk jelen ezen a szép ünnepségen. Együtt éltük át a nehéz időszakokat is, sokat segítettünk egymásnak. Szuper a közösségünk, összetartunk jóban-rosszban. Ez a ceremónia is közös emlék lesz, amire egész életünkben emlékezni fogunk” – fogalmazott.
Az idevezető út nem volt zökkenőmentes, Márknak az anatómia és a biokémia bizonyult a két legnehezebb tantárgynak az elmúlt két évben, ez a két szigorlat embert próbáló volt. Mégis izgatott, amikor a rá váró mindennapokra terelődik a szó.
„A változást a betegekkel való találkozás jelenti, amire régóta vártam, vártunk. A köpeny viselése büszkeséggel tölt el, hiszen annak is a szimbóluma, hogy elérkeztünk egy komoly mérföldkőhöz. Mindeközben természetesen nem feledkezünk meg arról az alázatról, ami nélkül nem lehet folytatni a tanulmányainkat” – nyilatkozta.
Galéria:
Fotók:
Verébi Dávid/PTE ÁOK