Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

„A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben” - október 13-14.

2025. június 13, péntek

Kedves Kolléga!

2017 őszétől a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán is elérhetővé vált oktatóink, klinikusaink és az adminisztrációban dolgozó munkatársaink számára a világon egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben” FranklinCovey program. A kari munkatársaink közül több, mint 500-an végezték el ezidáig a képzést, beleértve kari vezetőinket is.

Az eddigi képzésekről a honlapunkon tájékozódhat:

Magatartástudományi Intézet · 7 szokás képzés · PTE ÁOK

A tréningprogram iránt érdeklődők számára ismételten meghirdetjük a képzést, melynek időpontja:

  • 2025. október 13-14. (hétfő, kedd) 8.00-16.00

Az ÁOK dékáni vezetése által finanszírozott képzésen való részvétel térítésmentes. A jelentkezésekor kérjük, vegye figyelembe az alábbiakat:

  • A tréning egymásra épülő modulokból áll, így csak akkor eredményes, ha mindkét napon maradéktalanul részt tud venni!
  • Mivel egy-egy csoport létszáma – a tréning műfajából adódóan – korlátozott, ha később meggondolja magát, vagy nem vesz részt a képzés egészén, másoktól vesz el értékes részvételi és támogatott lehetőséget.

Létszámkorlát:

15 fő (A részvételt a jelentkezések sorrendjében biztosítjuk.)

Helyszín:

PTE ÁOK Dékáni Tanácsterem I. em. (Mozaik falnál)

Jelentkezés az alábbi linken lehetséges:

forms.office.com

Jelentkezési határidő:

2025. szeptember 15.

 

Amennyiben érdekli a képzés, de a jelenleg meghirdetett időpont nem megfelelő Önnek, kérjük, akkor is töltse ki a nyomtatványt.

A beérkezett igények alapján folyamatosan tervezzük újabb tréningek indítását.

Felmerülő kérdéseivel kapcsolatban tisztelettel állunk rendelkezésére.

Jelentkezését és a képzésen való részvételét örömmel várjuk!

 

Üdvözlettel:

Prof. Dr. Füzesi Zsuzsanna

tanszékvezető

PTE ÁOK Magatartástudományi Intézet

Orvosi Oktatásfejlesztési és Kommunikációs Tanszék