Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

A közösségéért való tenni akarás miatt választotta az orvosi hivatást a Pécsi Orvostudományi Egyetemen diplomázó dr. Amulya Saxena, majd a legendás pécsi gyermeksebésszel, dr. Pintér Andrással való találkozás vitte arra az útra, amely végén ma a világ egyik vezető gyermeksebészeként tartják számon. A Londonban dolgozó, ám pécsi kapcsolatait aktívan ápoló professzor úgy látja, a mai pécsi orvoshallgatók jobb lehetőségekkel rendelkeznek a nemzetközi élvonalba kerülésbe, mint ő harminc évvel ezelőtt, ám semmi sem helyettesítheti az igazán kemény munkát.

Stemler Miklós írása

Dr. Amulya Saxena nem a legkönnyebben elérhető interjúalanyok közé tartozik. No nem azért, mert nem beszélne készségesen munkájáról és életéről; egész egyszerűen a napjait kitevő folyamatos műtétek közé nehezen fér bele egy-egy félóra, hogy kérdésekre válaszoljon. Amikor pedig nem a londoni Chelsea and Westminster Hospitalban végzi a munkáját, akkor a világot járja, hogy konferenciákon adja át a tudását, illetve speciális szakértelmet igénylő, bonyolult műtéteket hajtson végre; 2023-ban például egy hódmezővásárhelyi kisfiú életét mentette meg kollégáival.

Közösségi szellem

Mindez nem véletlen. A közösségért és a rászorulókért való tenni akarás már gyermekkora óta motiválja Amulya Saxenát, és ez vezette el az orvosi pályához is.

„Második generációs indiai vagyok, és amikor gyermekkoromban indiai rokonainknál tettünk látogatást, szembesültem azzal, mekkora kihívásokkal küzd az ottani egészségügyi ellátás, ami persze nem csak Indiára, hanem a világ számos pontjára igaz. Édesapám már korán belém nevelte, hogy mennyire fontos segíteni a közösségemnek, az otthoniaknak, és ez volt, ami az orvosi pálya felé orientált. Mindez a mai napig fontos motivációs tényező számomra, ezért járom a világot, és próbálok segíteni a lehető legtöbb gyermeken és családjukon” – mondja az őt inspiráló élményekről Saxena professzor.

A pécsi szál

A gyermekkorból hozott késztetés Pécsett kezdett el kiteljesedni az 1980-as évek második felében, ami annak fényében nem tekinthető a legszokványosabbnak, hogy korábban sem a professzor, sem családja nem igazán ismerte az országot és a várost.

„A családommal Kuvaitban éltünk, ahol édesapám telekommunikációs mérnök volt. Annak idején együtt dolgozott a Budavox nevű magyar céggel, és rajtuk keresztül érdeklődtünk a magyarországi lehetőségek iránt. Fontos szempont volt, hogy Pécsett ekkor már létezett az angol nyelvű orvosképzés (idén pont 40 éve, 1984-ben indult – a szerk.), mert az angol az első nyelvem. Emellett akkoriban épp Kuvaitban dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetem egyik mikrobiológusa, Pácsa Sándor professzor, aki első kézből származó információkkal tudott szolgálni számunkra Pécsről, ami megkönnyítette a beilleszkedést. 1986-ban érkeztem Magyarországra, ami akkor még egy teljesen más, államszocialista ország volt, majd 1992-ben egy teljesen átalakult országot hagytam el. Izgalmas dolog ebbe belegondolni.”

A politikai és kulturális különbségek ellenére a fiatal orvostanhallgatónak gyorsan sikerült beilleszkednie mind a városba, mind az egyetemi életbe.

„A harmadik angol nyelvű évfolyamba jártam, és azt kell mondanom, hogy az angol nyelvi iroda már akkor nagyon szervezett volt, jól tudták, hogy mire van szüksége a külföldi hallgatóknak. Mindenben segítettek, és a felettünk járó hallgatókra is a segítőkészség volt jellemző, emlékszem, hogy nagyon készségesek voltak, bármire is volt szükségünk. Pécs pedig nagyon barátságos város volt, egyáltalán nem éreztem úgy, mintha egy vasfüggöny mögötti országban lennék.”

Egy meghatározó találkozás

Saxena professzor ekkor még nem tudta, hogy az orvoslás melyik területét fogja választani, ám egy szakmai találkozás, illetve az ennek nyomán kialakuló személyes jó viszony hamar elindította a nemzetközi hírű gyermeksebésszé válás felé vezető úton.

„A legfontosabb szakmai inspirációt a néhai Pintér András gyermeksebész professzor jelentette számomra, aki rengeteget tett értem. Egy közös barát révén ismerkedtünk meg, aki Kuvaitban dolgozott gyermeksebészként, és egy pécsi tanulmányútja során került jó kapcsolatba Pintér professzorral. Annak idején egyre inkább a gyermeksebészet kezdett el érdekelni, és Pintér professzor nagy figyelmet fordított a képzésemre, majd ő segített helyhez jutnom Németországban, amikor a diplomázásom után további képzési lehetőségeket kerestem.”

A 2018-ban elhunyt Pintér András nem csupán a pécsi gyermeksebészet meghatározó alakja volt, hanem nemzetközi szinten is elismert szakember, aki rengeteget tett a legkorszerűbb eljárások pécsi és magyarországi meghonosításáért, illetve az itt kidolgozott eljárások megismertetéséért. Vezetése alatt a pécsi gyermeksebészet felkerült a nemzetközi térképre, és mindez Saxena professzor pályafutására is döntő hatást gyakorolt.

„Pintér professzor mindent megtett, hogy az akkori nehéz körülmények között is bekapcsolja a nemzetközi vérkeringésbe a pécsi gyermeksebészetet. Ez nagyon nem volt egyszerű feladat, hiszen az általa elérhető lehetőségek nehezen voltak összemérhetőek a nyugatiakkal, de mégis sikeresen népszerűsítette az itt folyó munkát, és közkedvelt alakjává vált a nemzetközi gyermeksebész közösségnek. A magam részéről rengeteg köszönhetek neki, hiszen ő indított el a pályámon, és sokat segített annak korai szakaszában.”

A szakmai és személyes kötelékek pedig Saxena professzor 1992-es diplomázása után is kitartottak, miután karrierje először Németországba, majd Ausztriába, az Egyesült Államokba és Angliába vezetett.

„Pintér professzorral egészen elhunytáig baráti viszonyban voltam, de emellett az őt követőkel is megmaradt a jó személyes és szakmai kapcsolatom, a mai napig szerves része vagyok a csapatnak. Nagyon boldog vagyok, hogy Pécset az otthonomnak érezhetem bizonyos értelemben, mégpedig nem csak a gyermeksebészeti részleget, hanem az egész orvosit, hiszen a jelenlegi dékáni vezetéssel is remek viszonyt ápolok.”

A lassan négy évtizedre visszatekintő személyes kötelékek a szakmai kapcsolatokban, illetve a Saxena professzor által képviselt szemléletben is megnyilvánulnak. A 2023-ig az Európai Gyermeksebész Társaság elnökeként dolgozó professzor fontos célkitűzése az esélyegyenlőség megteremtése, illetve elősegítése a kelet-európai és a nyugat-európai gyermeksebészek szakmai lehetőségei között.

„Az elmúlt bő egy évtizedben jelentős figyelmet fordítottam arra, hogy minél több szakmai továbbképzés valósuljon meg Kelet-Európában, ugyanis ezen a téren a nyugat-európai kollégák kétségkívül előnyt élveznek. Jelenleg hat országban szervezek laparoszkópiás kurzusokat, és ebből négy Kelet-Európában található. Jövőre pedig a Magyar Gyermeksebészek Egyesületével Pécsre tervezünk egy nagyszabású laparoszkópiás kurzust.”

A siker titka: világjárás, kutatás, publikálás és munka, munka, munka

A közös munka részeként Saxena professzor rendszeresen fogad pécsi – és emellett debreceni, valamint szegedi – hallgatókat Londonban, és mint mondja, ahhoz, hogy valaki jó sebésszé váljon, elengedhetetlen, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot gyűjtse össze a világ legkülönbözőbb részein. Ráadásul az így megszerzett gyakorlati tudás mellett az elméleti továbbképzést és kutatást sem lehet elhanyagolni.

„A legfontosabb látni, hogy mások mit és hogyan csinálnak. Pályafutásom során számos klinikát látogattam meg Európában, az Egyesült Államokban, és a legkisebb központoktól is el lehet lesni különböző trükköket. Emellett időt kell szánni a kutatásra és a tudományos munkára. Ha valaki ebben lemarad, akkor annak a szakmai fejlődése, azaz a betegek látják kárát. A Harvard bostoni gyermekklinikáján sajátítottam el a kutatói munka módszertanát, és ezeket a tapasztalatokat hoztam magammal vissza Európába. Fontos az eredmények publikálása is, mert ez már önmagában tanulási lehetőség, ahogy a konferenciákon, szakmai találkozókon való részvétel is. Ez mind része a fejlődésnek, és én egyáltalán nem teherként élem meg ezeket a plusz tevékenységeket.”

Mindehhez persze nagy mértékű elhivatottság szükséges. Ahogy Saxena professzor mondja, egy fiatal gyermeksebésznek már pályája elején bele kell vetnie magát a mély vízbe, hogy megedződjön, és később bármilyen nehéz, szívszorító esettel megbirkózzon.

„A munkánk szerves része, hogy törékeny, sérülékeny páciensekkel kell dolgoznunk. Gyermeksebészként szükség esetén 500 gramm súlyú, a terhesség 23-25 hetében lévő csecsemőkön kell beavatkozást végeznünk, ami rendkívül finom, pontos munkát igényel, de hasonlóan kényes lehet egy idősebb gyermeken, kamaszon elvégzendő műtét is. Azaz sokkal nagyobb teret kell átfognunk munkánk során, mint egy átlagos sebésznek, és mindez nagy nyomással jár. Fontos tisztában lennünk ezzel, megismerni a korlátainkat, és a szoros értelemben vett orvosi tudás mellett elsajátítani olyan képességeket is, mint például hogyan beszéljünk a családokkal és a kis betegekkel. Amennyiben valaki komolyan gondolja ezt a pályát, úgy a saját példámból kiindulva érdemes viszonylag korán belekóstolnia a a nagyobb központokban folyó munkába, hogy megszokja a nyomást, mert később sokkal nehezebb dolga lesz. Ott kell lenni a bonyolult eseteknél, végigkísérni a beavatkozásokat, vagy beállni asszisztálni, mert különben bajba kerülünk, ha ránk marad egy nehéz beavatkozás. Ez nem egy részidős állás.”

Egyenlő esélyek

Emellett ahogy azt Saxena professzor példája is mutatja, Pécs éppannyira alkalmas egy ilyen pályafutás beindítására, mint egy jobban ismert és gazdagabb nyugati intézmény, „csak” nagyon keményen kell dolgozni érte.

„Mindenkinek van esélye, csak épp nagyon-nagyon keményen meg kell dolgoznia érte, nincs másik út. Nem szabad arra várni, hogy megtörténjenek velünk a dolgok, nekünk kell megteremteni az esélyeket. Lényegtelen, hogy valaki Pécsett kezdi a pályafutását, vagy valahol nyugaton. Ausztriában és Németországban teljesedett ki a karrierem, és senkit sem érdekelt, hogy honnan jöttem. Ha valaki kellően jó sebész, és mellette kellő figyelmet szentel a tudományos munkának is, úgy boldogulni fog. Úgy látom, hogy nem igazán vannak előítéletek azzal kapcsolatban, hogy ki hol végezte el az orvosit, és a dolgok lényegesen könnyebbé váltak azóta, hogy én elkerültem Pécsről. Annak idején Magyarország még nem volt EU tag, és jelentős bürokratikus akadályokkal kellett megküzdenem, hogy Németországban folytathassam a pályámat. Ráadásul internet sem volt még, a mostani helyzettel összevetve nagyon kevés információnk volt arról hallgatóként, hogy milyen lehetőségeink lehetnek. Tehetség, elhivatottság és kitartás: csak ezekre van szükség.”

Fotók:

Verébi Dávid