Hírek
« vissza « előző hír | következő hír »
Biztonsági javaslatok bombafenyegetés kezelésére
2022. május 5, csütörtök
Az elmúlt hetekben több alkalommal is bombafenyegetések értek nagy forgalmú helyeket, közintézményeket szerte az országban, melyek sorában pécsi helyszínek is érintetté váltak - írja tájékoztatásában a PTE Egyetembiztonsági Osztálya.
2022. április 28-án a Pécsi Tudományegyetem egyik épületét, szervezeti egységét is (telefonon bejelentett) bombafenyegetés érte, melynek következtében az épületet ki kellett üríteni, jelentős fennakadást okozva az aktuálisan zajló események folyamatában.
Az Egyetembiztonsági Osztály közleménye szerint az intézkedésekben és a kiürítésben érintettek együttműködése példaértékű volt, és szerencsére az átvizsgálás során robbanószerkezetet a rendőrség nem talált. A mostani hírlevelükkel segítséget és támpontokat kívánnak adni minden egyetemi munkatársnak, hogy (bomba)fenyegetés esetén mi a célszerű magatartás és gyakorlat, amit követni érdemes.
A bombafenyegetések elkövetésének többségét a zavar- és riadalomkeltés, illetve a bomlasztás célja vezérli. Döntő hányaduk hamis, azonban alkalmasak a lakosság, vagy adott épületben, helyszínen tartózkodók megfélemlítésére, a rendőrség és/vagy a fenyegetett szervezet, személy figyelmének felkeltésére és elterelésére.
A bombafenyegetések többnyire telefonos kommunikáció keretében valósulnak meg, de egyre gyakrabban fordul elő elektronikus úton küldött (e-mail) levélben, vagy más, közösségi média felületen megjelenő fenyegetés is.
Mindegy, hogy mennyire tűnik nevetségesnek vagy valószínűtlennek egy fenyegetés, minden ilyen kommunikáció bűncselekmény és azonnal jelezni kell a rendőrség felé.
Telefonos fenyegetést mindenki kaphat, aki telefont használ, ezért fontos, hogy átlássuk, megértsük azokat a lépéseket, amik elengedhetetlenül szükségesek ilyen esetekben.
Ha a fenyegetés telefonon érkezik:
- őrizzük meg a nyugalmat és figyeljünk a hívó fél kommunikációjára körültekintően: hangszínére, nemére, beszédstílusára, esetleges akcentusára, hangulatára, a háttérzajokra
- ha nem egyedül vagyunk az irodában, tartsuk szóval a fenyegető hívót (kérdezzük meg a nevét, honnan telefonál, mi a problémája, stb.), miközben jelezzük egy kollégának, hogy hívja a rendőrséget
- jegyezzük fel a hívó telefonszámát, amennyiben a készülék azt kiírja
- írjunk le minden ismeretet, adatot, amit csak megtudunk, tapasztalunk (rendkívüli helyzetben nehezebben emlékszünk vissza a részletekre), mert a rendőrségi vizsgálat, nyomozás során ezekkel tudjuk segíteni a hatóság munkáját
- értesítsük a rendőrséget a hívás befejeződése után AZONNAL, ezt követően a PTE Egyetembiztonsági Osztály vezetőjét, vagy bármelyik munkatársát, hogy a további szükséges értesítéseket és intézkedéseket meg tudják kezdeni
Ha a fenyegetés szöveges üzenetben, emailben érkezik:
- ne válaszoljunk rá, ne továbbítsuk és ne is töröljük mert a rendőrségnek szüksége lesz rá
- jegyezzük fel a küldő címét vagy felhasználónevét, azonosítóját
- AZONNAL értesítsük a rendőrséget, majd az Egyetembiztonsági Osztályt.
Fontos, hogy minden címzett, aki megkapta az írásos fenyegetést, szintén jelezze, milyen körülmények között, honnan/kitől, mikor érkezett.
Remélve, hogy fenyegető megnyilvánulások a jövőben nem fordulnak elő, az Egyetembiztonsági Osztály számít minden egyetemi munkatárs fentieket érintő támogató közreműködésére.
További biztonsági tanácsok, javaslatok keresse az Egyetembiztonsági Osztály honlapján olvashatók.