Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Ünnepélyesen átadták Kalmár Lajos fotóit karunk intézeteinek, klinikáinak

2019. november 26, kedd

Kalmár Lajos „Pécs a magasból” című képgalériáját november 25-ig lehetett megtekinteni karunk főépületének 1. emeletén. A dékáni vezetés úgy döntött, hogy a tárlatot követően a fotókat felajánlja a kar egységeinek, várótermeik, közösségi tereik, folyosóik díszítésére.

A Pécs kultikus épületeit, nevezetességeit, a különféle oktató és gyógyító egységeket bemutató 28 kép pillanatok alatt „elkelt” a 14 intézet és klinika között, az érdeklődők gyorsan kiválasztották a számukra legtetszetősebb fotókat. Ünnepélyes átadásukon, november 26-án, dr. Tényi Tamás általános, diákjóléti és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettes is jelen volt, aki elmondta: a vezetés ajándéknak szánja őket a közösségi terek, folyosók hangulatosabbá tételére. Kalmár Lajos elmesélte, hogy a legjobb felszerelésével dolgozott, és három repülésben sikerült elkészítenie a felvételeket, nyitott ajtó mellett, ami nem volt kis kihívás számára.

 

Kalmár Lajos 1967-ben született, a PTE irodalom-nyelvészet szakán végzett, utolsó egyetemi évei alatt a helyi múzeumnál dolgozott, ahol hobbiként fotózni kezdett. Első vidékiként nyerte meg a Pécsi József ösztöndíjat, majd 1999-ben az akkor kapható legnagyobb amerikai grantet, az ArtsLinket, és azóta itthon és külföldön is számos elismerésben részesült. Tagja a MAFOSZ-nak, az Alkotóművészek Szövetségének.1996 óta negyven fotóalbuma jelent meg. 2017-ben lett a Fuji nagykövete, speciális eszközökkel készült fotói országszerte megtalálhatóak.