Menu

Fotók

Dr. Zsemberi Miklós emléktábla avató ünnepsége

szerda, 23 november, 2016

Dr. Zsemberi Miklós az 1956-os forradalom idején IV. éves orvostanhallgató volt. Az egyetemi nemzetőr zászlóalj tagjaként 1956. november 4-én a szovjetek fogságába került, ahol egy koncepciós tárgyaláson halálra ítélték társaival együtt.

Az egyetem vezetőinek, illetve a megyei pártvezetők közbenjárására az ítélet nem került végrehajtásra, a fiúkat szabadon engedték. Hazaszállításuk teherautóval történt, mely útközben felborult, a fiúk a kocsi alá kerültek. A legsúlyosabban dr. Zsemberi Miklós sérült meg, gerinctörést és haránt léziót szenvedett. Az egyetem akkori vezetőinek humánumáról, segítőkészségéről tanúskodik, hogy a balesetet követően kerekesszékbe kényszerülve az egyetemet befejezhette. Az Egyetemi Könyvtárban kapott állást, a könyvtárral egy szinten lakást, így élhető emberi körülményeket biztosítottak számára 1980-ban bekövetkezett haláláig.

 

Fotó: VERÉBI Dávid, PTE ÁOK Oktatástechnikai és Szolgáltatási Osztály

« vissza a galériákhoz