Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Plüssmacik gyógyítása közben barátkoznak a pécsi orvostanhallgatók a gyerekekkel

2017. november 13, hétfő

Bizony, néha még a legerősebb plüssfigurák is megbetegednek. Aggodalomra azonban semmi ok, a Teddy Maci Kórház orvosainak minden nyavalyára van ellenszerük. Gyógyítás közben a dokik és a gyerekek összebarátkoznak, így aztán már a lurkók sem félnek majd a fehér köpenytől.

A Teddy Maci Kórház projekt Svédországból indult, manapság pedig már több mint harminc országban működik világszerte. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) ebből a programból is úttörőként veszi ki a részét, Magyarországon ugyanis elsőként városunkban honosították meg a kezdeményezést.

- A program célja a gyógyítás folyamatának megismertetése az óvodás és kisiskolás korosztállyal. Küldetésünk, hogy csökkentsük a gyerekek félelmét az orvosi hivatástól és a fehér köpenytől. Módszerünk a szerepjáték: a kicsik, mint doktorok viselkednek, míg a beteget a kedvenc plüssállatuk testesíti meg - tudtuk meg Vilmányi Gábortól, a Pécsi Orvostanhallgatók Egyesületének elnökétől.

A gyerekek a leendő orvosok segítségével közösen gyógyítják meg a kitalált betegségeket, melyben segítséget nyújtanak a műthető macimodellek, „maciröntgenek" és „maci-EKG-k."

- Valódi orvosi eszközökkel dolgozunk, így a gyerekek megismerhetik, hogyan is működik a fonendoszkóp, mit látnak az orvosok a röntgenképen, illetve azt is, hogy mivel dolgoznak a sebészek a műtőkben - fogalmazott.

A pécsi Teddy Maci Kórház körülbelül száz önkéntessel működik, köztük külföldiekkel is.

- Kiváló lehetőség ez a program a hallgatók számára, hogy az egészségnevelést már a diploma megszerzése előtt elkezdjék, másrészről az orvostanhallgatók itt szerezhetnek először tapasztalatot arról, hogy gyerekekkel foglalkozni egészen más, mint felnőttekkel.

Mint megtudtuk, az idei tanévben már több tucat oktatási intézménybe látogattak el: részt vettek többek közt a PTE 650 éves jubileumi Családi Napján, a Pécsi Napokon és a Kutatók Éjszakáján is. Vilmányi Gábor hangsúlyozta, a visszajelzések azt mutatják, hogy igény van ilyen programra és szívesen látják őket.

Forrás: Pécsi Újság