Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Oktatók Ünnepe 2022

2022. május 21, szombat

Május 18-án ismét személyes jelenléttel rendezhette meg karunk vezetése az Oktatók Ünnepét, melynek házigazdái dr. Reglődi Dóra és dr. Czopf László dékánhelyettesek voltak.

Idén a 2021-ben végzett hallgatók szavazatai alapján osztották ki a díjakat, és - ahogyan az elmúlt években is – a dékáni vezetés, valamint az intézetvezetők és a klinikaigazgatók is jelöltek kiváló munkát végző oktatásszervezőket.

Díjazásban 21 intézet, illetve klinika részesült, 30-an lettek kiváló előadók, 60-an kiváló gyakorlatvezetők, a dékáni vezetés javaslata alapján ketten, az intézetvezetők javaslata alapján pedig 33-an részesültek elismerésben.

Az oklevél mellé hagyományosan egy kerámiaszobrot, valamint idén egy könyvet is kaptak a díjazottak, Sz. Koncz István – Koncz Tímea: Gyógyító mosoly című kötetét.

Az ünnepségen szó esett az új elméleti tömbben az oktatási lehetőségekről: a vizsgáztatásra is alkalmas, 30-30 főt befogadni képes két számítógépes teremről, a hibrid óratartásról és a videókészítésről, a konferenciákra, workshopokra, továbbképzésekre fenntartott termekről, továbbá azokról a teremgazdálkodási kihívásokról is, amelyek megoldásra várnak, mert egyes szemináriumi és intézeti termek jelenleg nem állnak rendelkezésre.

A külföldi oktatók bevonása kapcsán elhangzott a nemzetközi szinten hiteles záróvizsgáztatás fontossága, a színvonalas és jól szervezett államvizsgák, szorosabb kapcsolat a nemzetközi partnerekkel, valamint az alumni hallgatók és a honoris causa doktorok megszólítása. Mint elmondták, szép számmal voltak és vannak jelen vendégoktatók a különféle intézetekben és klinikákon: alumniként 15-en, orvosszakmai együttműködésből heten, Erasmusból, csereprogramból 43-an, meghívott oktatóként heten. A legtöbben Németországból, az Egyesült Királyságból, illetve Thaiföldről érkeztek.

Az oktatásmódszertani képzések témakörénél szó volt arról, hogy ezek az adjunktusi kinevezések feltételei, és arról is, hogy a dékáni vezetés több szintű felkészítést tervez, köztük olyat, amely e-tananyagon alapul. Tervezik továbbá az oktatói kör bővítését kommunikációs szakemberekkel és szakmai tárgyi oktatókkal.

A teljesítményértékelési rendszerről (TÉR) elhangzott, hogy 2019 óta működik az elméleti intézetekben és 2021 óta a klinikákon, és tavalytól összefüggést mutat a bérrel is. Egyik fontos oszlopa az oktatás. A TÉR-pontrendszert a visszajelzések alapján évente felülvizsgálják majd.

Az ünnepségen a PotePediával kapcsolatos továbblépés lehetőségeit is vázolták, a tananyagok nyelvi, szakmai lektorálását, megújítását, beszéltek a gyakorlati tananyagok megjelenítéséről és a technikai segítségnyújtásban résztvevők köréről.

Szóba került, hogy a tantárgyak támogassák a képzési és kimeneti követelményekben foglaltakat, mert ez segíti a kari tantervek fejlesztését, a tantárgyi kínálat felülbírálatát.

A demonstrátori tevékenység támogatásának témájában kiemelték a hallgató-beteg kommunikációjának fontosságát, a szaknyelv-gyakorlást, a tananyag-fejlesztést, a kisebb csoportokban történő gyakorlást, az otthoni feladatokkal kapcsolatos kommunikációt, és legnagyobb kihívásként az órarendi egyeztetést.

Méltatták dr. Fischer Krisztinának, a Harvard Medical School elismert kutatójának és oktatójának a tevékenységét, aki oktatói készségfejlesztői workshopokat tartott karunkon.

Az ünnepség zárásaként egy következő workshopra hívták fel a figyelmet, amit június 2-án, 14 órakor rendeznek a stressz és a szorongás oldásának témájában.

Az Oktatók Ünnepe megszervezésével a dékáni vezetés célja, hogy szélesebb körben érezzék a megbecsülést a munkatársak, elismerjék az oktatás szervezésében részt vevőket, a díjazásban részesülők a pozitív visszajelzés által további motivációt kapjanak tevékenységükhöz, továbbá fejlesszék az oktatás minőségét.

Az idei díjazottak listája:

A legtöbb szavazatot kapott intézetek, klinikák:

  • Anatómiai Intézet
  • Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Transzlációs Medicina Intézet
  • II. sz. Belgyógyászati Klinika és N. D. C.
  • Orvosi Biológiai Intézet és K. E. L.
  • Pathológiai Intézet
  • I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Gyermekgyógyászati Klinika
  • Neurológiai Klinika
  • Élettani Intézet
  • Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika
  • Igazságügyi Orvostani Intézet
  • Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
  • Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  • Ortopédiai Klinika
  • Biofizikai Intézet
  • Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika
  • Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika

A legtöbb szavazatot kapott előadók:

  • Szeberényi József – Orvosi Biológiai Intézet és K. E. L
  • Molnár Gergő – II. sz. Belgyógyászati Klinika és N. D. C
  • Wittmann István – II. sz. Belgyógyászati Klinika és N. D. C.
  • Reglődi Dóra – Anatómiai Intézet
  • Tényi Tamás – Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
  • Pethő Gábor – Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Pintér Erika – Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Pétervári Erika – Transzlációs Medicina Intézet
  • Than Péter – Ortopédiai Klinika
  • Balaskó Márta – Transzlációs Medicina Intézet
  • Szabó György – Ortopédiai Klinika
  • Alizadeh Hussain – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Környei József László – Élettani Intézet
  • Szalma József – Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Kajtár Béla – Pathológiai Intézet
  • Kocsis Béla –Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Lempel Edina – Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Hollódy Katalin – Gyermekgyógyászati Klinika
  • Hollósy Tibor – Anatómiai Intézet
  • Gaszner Balázs – Anatómiai Intézet
  • Marada Gyula – Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Palkovics Tamás – Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Tornóczki Tamás – Pathológiai Intézet
  • Decsi Tamás – Gyermekgyógyászati Klinika
  • Kinyó Ágnes – Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika
  • Pál Endre – Neurológiai Klinika
  • Szapáry László – Neurológiai Klinika
  • Kálmán Endre – Pathológiai Intézet
  • László Kristóf – Élettani Intézet
  • Mikó Éva – Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

Kiváló gyakorlatvezetők:

  • Molnár Gergő – II. sz. Belgyógyászati Klinika és N. D. C.
  • Hollósy Tibor – Anatómiai Intézet
  • Pethő Gábor – Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Pétervári Erika – Transzlációs Medicina Intézet
  • Balaskó Márta – Transzlációs Medicina Intézet
  • Reglődi Dóra – Anatómiai Intézet
  • Mikó Éva – Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Szapáry László – Neurológiai Klinika
  • Gaszner Balázs – Anatómiai Intézet
  • Alizadeh Hussein – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Sebők Judit – II. sz. Belgyógyászati Klinika és N. D. C.
  • Kajtár Béla – Pathológiai Intézet
  • Ezer Erzsébet – Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Ollmann Tamás – Élettani Intézet
  • Rékási Zoltán – Anatómiai Intézet
  • Garami András – Transzlációs Medicina Intézet
  • Kaszás Bálint – Pathológiai Intézet
  • Schlégl Ádám – Ortopédiai Klinika
  • Bátor Judit – Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium
  • Tóth Dénes – Igazságügyi Orvostani Intézet
  • Pap Anita – Pathológiai Intézet
  • Lempel Edina – Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Kovács László – Anatómiai Intézet
  • László Kristóf – Élettani Intézet
  • Soós Balázs – Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Vida Lívia – Pathologiai Intézet
  • Gaszner Tamás – Anatómiai Intézet
  • Palkovics Tamás – Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Rózsai Barnabás – Gyermekgyógyászati Klinika
  • Simon Gábor – Igazságügyi Orvostani Intézet
  • Kovács Krisztina – Pathológiai Intézet
  • Pintér Erika – Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Ayerh George – Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika
  • Kun Szilárd – II. sz. Belgyógyászati Klinika és N. D. C.
  • Pál Endre – Neurológiai Klinika
  • Péterfi Zoltán - I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Révész Péter – Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika
  • Jüngling Adél – Anatómiai Intézet
  • Tamás Andrea – Anatómiai Intézet
  • Bódis Beáta – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Bogner Barna – Pathológiai Intézet
  • Lutz Zsolt – Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Pető Andrea – II. sz. Belgyógyászati Klinika és N. D. C.
  • Adonyi Mária – Gyermekgyógyászati Klinika
  • Bajor Judit – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Bors László – Neurológiai Klinika
  • Kocsis Béla – Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Krajczár Károly – Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Pfund Zoltán – Neurológiai Klinika
  • Csernus Valér – Anatómiai Intézet
  • Lubics Andrea – Anatómiai Intézet
  • Szakács Zsolt – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Dandé Árpád – Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika
  • Nemes Zsuzsanna – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Szereday László – Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Ábrahám Hajnalka – Orvosi Biológiai Intézet és K. E. L.
  • Fábián Eszter – Anatómiai Intézet
  • Péczely László – Élettani Intézet
  • Sétáló György – Orvosi Biológiai Intézet és K. E. L.
  • Takátsy Anikó – Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

Dékáni vezetés javaslatára díjazottak:

  • Rendeki Szilárd – OKIK
  • Kajtár Korinna– Tanulmányi Hivatal

Intézetvezetői javaslatra díjazottak:

  • Magyari Lili – Orvosi Genetikai Intézet
  • Boldizsár Ferenc – Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
  • Nagy Judit – Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Intézet
  • Nagy Tamás – Laboratóriumi Medicina Intézet
  • Kovács Krisztina – Pathológiai Intézet
  • Eklicsné Lepenye Katalin – Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Varjú Cecília – Reumatológiai és Immunológiai Klinika
  • Nagy Máté – Idegsebészeti Klinika
  • Vajda Péter – Gyermekgyógyászati Klinika
  • Bellyei Szabolcs – Onkoterápiás Intézet
  • Heckmann Veronika – Igazságügyi Orvostani Intézet
  • Várady Edit – Orvosi Képalkotó Klinika
  • Péterfi Zoltán – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Hanyecz Anita – Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika
  • Kengyel András – Biofizikai Intézet
  • Laki Beáta – Magatartástudományi Intézet
  • Aschermann Zsuzsanna – Neurológiai Klinika
  • Kőnigné Péter Anikó – Bioanalitikai Intézet
  • Farkas Bálint – Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  • Borbély Éva – Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Stayer-Harci Alexandra – Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium
  • Szabó István – Orvosi Népegészségtani Intézet
  • Kovács Krisztina – Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
  • Soós Balázs – Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Bakó Péter – Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika
  • Patczai Balázs – Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika
  • Simon Mária – Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
  • Dittrich Erzsébet – Anatómiai Intézet
  • Futó Zsolt – Szívgyógyászati Klinika
  • Kurucz Kinga – Transzlációs Medicina Intézet
  • Szűcs Andrea – Élettani Intézet
  • Szilber Vilmos Dávid – Sürgősségi Orvostani Tanszék
  • Kalmár Zoltánné – Alapellátási Intézet

Szeretettel gratulálunk minden díjazottnak!

Galéria: