Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Tanulástámogató mentorprogramok a PTE Gyógyszerésztudományi Karon

2021. április 28, szerda

Középiskolásból egyetemistává válni hatalmas változás, nem csak a tananyagot tekintve: új időmenedzsmentet, új tanulásmódszertant követel meg, nem beszélve az új élethelyzethez való akklimatizálódásról, adott esetben kulturális sokkról, ha például más országból, más oktatási háttérből érkezik valaki. A megváltozott körülmények és követelményrendszer velejárója a hallgatói lemorzsolódás. Ennek csökkentése érdekében a PTE Gyógyszerésztudományi Karán a magyar és az angol képzésben is tanulástámogató mentorprogramok működnek oktatók és hallgatók bevonásával. A hallgatókat a tantárgy-fókuszú segítségnyújtás mellett motiválják is, mindig van kihez fordulniuk tanácsokért, tapasztalatokért. A hallgatók visszajelzéseik alapján örömmel fogadták a lehetőséget, melynek sikere az eredményesen teljesített vizsgákban is megmutatkozott.

 

Harta Viktor írása

 

A Pécsi Tudományegyetemen összegyetemi kezdeményezésre, 2018 szeptemberében indultak el a kari mentorprogramok. Ezek célja, hogy tematizálják, fókuszba helyezzék a hallgató problémáit, majd ezen szempontokat figyelembe véve segítséget nyújtsanak a hallgatók számára. A megfelelő mentorprogram és az abban résztvevő mentorok közreműködésével a hallgató egy olyan hallgatói szolgáltatásban részesül, amely kiemelten kellő figyelmet és energiát szán a problémamegoldásra, és amelyben mindenki egyenlő módon részesül. Cél, hogy a diákjólét által meghatározott komfortérzet, otthonosság, a megfelelő tanulmányi támogatási eszközök és módszerek biztosítva legyenek a hallgatók számára.

A PTE Gyógyszerésztudományi Kar angol és magyar képzésében tanulókat is megszólítják mentorprogramokkal, melyekbe támogatói oldalról oktatókat és hallgatókat egyaránt bevontak. A kar magyar képzésében részt vevők mentorprogram keretében történő támogatása 2018-ban kezdődött az Oktatási Igazgatóság koordinálásával, míg az angol programban tanulókat megszólító "Learning Support Program" kari kezdeményezésre 2020 szeptemberében indult.

Utóbbi célja az volt, hogy csökkentse az angol oktatásban részesülő külföldi hallgatók esetén kritikusnak tekintett, magas lemorzsolódási aránnyal rendelkező, tárgyaknál tapasztalható vizsgasikertelenség arányát. Emellett a programtól azt várták, hogy elősegítse a hallgatók motivációjának növelését, illetve erősítse a kommunikációs és szociális készségeiket. Kisebb karról révén szó, rendkívül célzottan tudnak foglalkozni a hallgatói igényekkel, fókuszálni a szükségletek felismerésére a hiánypótló mentorprogramban.

„Jött az ötlet, hogy tanulássegítő, egyúttal motiváló angol mentorprogramot alkossunk”

Jánosa Gergely„Sokan gondoltak úgy a tanulástámogatásra, mint korrepetálásra. Mi úgy gondoltuk, hogy ez nem feltétlenül célravezető. Azt is látjuk, hogy a mostani hallgatók ódzkodnak segítséget kérni tanároktól, helyette sokkal szívesebben fordulnak tanácsért diáktársaikhoz. Mindezekből született az ötlet, hogy egyfajta tanulássegítő, egyúttal motiváló angol mentorprogramot alkossunk, mely tanulásmódszertani, tanulástámogatási oldalról is segítő kezet nyújt a hallgatóknak, valamint lelkesíti is őket: bemutatja, mit nyerhetnek egy gyógyszerészdiplomával, milyen szerteágazó karrierlehetőségeik vannak” – mutatta be a kezdeményezést Jánosa Gergely programkoordinátor, oktatómentor.

Jánosa Gergely szerint más karokkal történő egyeztetések, valamint felmérések megmutatták, hogy a hallgatók főként első és harmadik félévben a legmotiválatlanabbak, ekkor a legmélyebb a holtpont, nem tudják, mihez kezdjenek a folytatásban. Ebben az időszakban kiemelkedően nagy szükségük van a támogatásra. Ahhoz, hogy kiderüljön, milyen kurzusokra kellene fókuszálni, megvizsgálták, hogy az adott tantervi hálóban mely tantárgyak azok, ahol magas a bukási arány. Ezekhez a tárgyakhoz kértek aztán fel felsőbb éves magyar hallgatókat, akiknél az angol nyelvi tudás mellett szempont volt az is, hogy milyen érdemjeggyel abszolválták az adott kurzust.

A mentorválogató során öt hallgatót választottak ki, egy mentor egy hallgatóra koncentrált a biztos siker érdekében. A mentoráltakat dedikáltan keresték meg a program keretében, vázolva nekik a lehetőségeket, valamint azt, hogy eddigi teljesítményük alapján, úgy látszik, szükségük van a támogatásra. Amint Jánosa Gergely fogalmazott, a cél az volt, hogy olyan felsőbb éves angol hallgatókat keressenek, akik már legalább egyszer sikertelen vizsgát tettek az adott tárgyból, ezen felül lehet, hogy már csak ez a tárgy hátráltatja előremenetelüket.

A mentor felkészült az általa vállalt tárgyból, heti rendszerességgel, a jelen helyzetben online kereste a mentoráltját. Voltak olyan mentorhallgatók, akik rövidített előadásokat készítve foglalták össze az óra anyagát, rövidebb, érthetőbb, befogadhatóbb formában. A fő cél a tapasztalatok, hasznos tippek átadása volt, hogy a hallgató érezze, hogy más is megküzdött a számára nehézséget jelentő tárggyal, és teljesíteni tudta, így neki is sikerülni fog.

Jánosa Gergely hangsúlyozta, a mentorok kiemelten az adott tárgyhoz nyújtottak segítséget, emellett viszont az új tanulási környezetbe való beilleszkedésben is számíthattak rájuk a mentoráltak. Folyamatos volt mentor-mentorált között a kommunikáció, mely közösségi kapcsolatokat is formált, sőt, olyan is előfordult, hogy miután a hallgató levizsgázott a támogatott tárgyból, más kurzusokhoz is segítséget nyújtott a mentor. A program létjogosultságát mutatja, hogy azok az angol oktatásban részesülő hallgatók, akik igényt tartottak a mentorok segítségére, 80 %-ban sikerrel teljesítették a számukra kritikusnak ítélt tárgyat.

GYTK mentorprogram

A mentorált hallgatók visszajelzéseik alapján örömmel vették, hogy felajánlották nekik a lehetőséget. Volt, aki arról számolt be, hogy segítség nélkül máshol kényszerült volna folytatni a tanulmányait, más azt emelte ki, hogy folyamatosan "fogták a kezét", mintha állandó tanulópartnere lett volna. Megjegyezték, a mentorhallgatók mindig kedvesek és támogatók voltak, hamar megválaszolták a kérdéseket, plusz olyan mintakérdésekkel is segítették őket, melyekkel jobban fel tudtak készülni a vizsgákra. "Nagyon szerettem a programot, ha indul még ilyen, örömmel részt vennék benne" - írta egyikük. Jánosa Gergely azt mondta, a mentorok közül volt olyan, aki jelezte, hogy a folytatásban is számítani lehetne rá, és szívesen foglalkozna több hallgatóval is.

A visszacsatolások és a pozitív eredmények tükrében a PTE Gyógyszerésztudományi Kar angol képzésében futó mentorprogramot is bővíteni tervezik a jövőben. Az eredmények azt mutatják, hogy a program hatékonyan segíti a hallgatók motivációjának növelését, mely pozitív hatással van a diákok tanulmányi, valamint szociális készségeire, redukálva a korai egyetemelhagyás esélyét. A csökkenő lemorzsolódás több felsőbb évfolyamra jutó hallgatót, és ezen keresztül nagyobb számú diplomaszerzést eredményez.

„Cél, hogy legyen minden tanszékünkön, szakintézetünkben egy olyan oktató mentor, akihez bátran lehet fordulni”

Vajda PéterA PTE Gyógyszerésztudományi Kar magyar képzésében részt vevők támogatása 2018 szeptemberében indult, összhangban az összegyetemi kezdeményezéssel.

„A program a bejövő elsőéves hallgatók beilleszkedését, az egyetemen való eligazodást és bennmaradást segíti, valamint felsőbb évesek esetén, fokozott rizikónak számító tárgyaknál nyújt fogódzót azoknak, akiknek erre eredményeik alapján szükségük van” – ismertette a célokat dr. Vajda Péter egyetemi tanársegéd, vezető oktatómentor. Mint mondta, hallgatói és oktatói kooperációban segítik a gyógyszerészhallgatókat, a mentorok önkéntes alapon vállalják a feladatot.

„A hallgatókra, főleg az újonnan érkezettekre jellemző, hogy nehezen fordulnak kérdéssel az oktatókhoz, nehezen nyitnak, egyfajta rossz érzés társul ahhoz, hogy tanácsra van szükségük. Azért vágtam bele a mentorálásba, mert korban közelebb vagyok a diákokhoz, aminek köszönhetően talán bátrabban közelednek majd” – folytatta Vajda Péter. Mint fogalmazott, néha nem is a tananyag elsajátítása a legnagyobb gond, hanem az időbeosztás: hogyan szervezzék a vizsgaidőszakot, miből menjenek vizsgázni, mennyi időt fordítsanak egyes vizsgára. A mentorprogram ebben kíván segíteni a hallgatóknak, de legfőképpen abban, hogy ha kudarcokat élnek meg, ne adják fel, és tudják, van hová fordulniuk támogatásért.

A hallgatók elsőként a hallgatói mentorokkal kerülnek kapcsolatba. Vajda Péter elmondása szerint az eddigi tapasztalatok szerint az első pár hétben nem jellemző a segítségkérés, vizsgaidőszakhoz közeledve viszont megnő az érdeklődés. „Leginkább egyéni megkeresések jellemzők, amennyiben egy hallgató felveszi velünk a kapcsolatot, személyre szabottan nyújtunk neki segítséget. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a programnak van létjogosultsága, akikkel eddig foglalkoztunk, egytől egyig sikeres vizsgát tettek” – tette hozzá.

A mentorprogramról már az első órák elején beszélnek a hallgatóknak, a program Facebook-oldalán pedig rendszeresen tájékoztatják a diákokat. A már említett egyéni megkeresések mellett meghirdetett alkalmakra is hívják a diákokat, mint például a tanulásmódszertan, illetve időgazdálkodás workshop.

Vajda Péter elmondta, a programot most kezdték bővíteni a tanszékek, szakintézetek bevonásával. Mint fogalmazott, erre azért van szükség, hogy ne forduljon elő az, hogy egy hallgató azért nem veszi igénybe a mentorprogramot, mert egy olyan tárggyal van gondja, melyet a programban részt vevő segítők nem oktatnak. „Cél, hogy legyen minden tanszékünkön, szakintézetünkben egy olyan oktató mentor, akihez bátran lehet fordulni” – tette hozzá.