Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

„Ezt a harcot csak közösségi szinten tudjuk megnyerni” - interjú dr. Botz Lajossal

2021. április 15, csütörtök

Dr. Botz Lajos professzor szerint a világ minden országának össze kell fognia ahhoz, hogy leküzdjük a koronavírust, aminek egyetlen módja a teljes átoltottság. A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Intézetének vezetőjét többek között arról is kérdezte a vasárnap.hu, hogy hány százalékos védettséget biztosítanak a vakcinák, meddig tart a hatásuk, és melyik oltás a legmegfelelőbb.

Mint mondja, a helyzet jelenleg nem túl fényes, a mutációk egyre nagyobb kihívások elé állítják a tudományt, és az emberiséget is vizsgáztatják szolidaritásból. Az pedig elkerülhetetlennek látszik, hogy a gyerekeket is be kelljen oltani. A jelenlegi ismeretek szerint az oltás hatékonysága viszonylag rövid időre szól. Egyesek szerint fél év, mások egy évet, és megint más kutatók több évet jósolnak. Mivel nem telt el több év a betegség megismerése óta, erre sem tudnak pontos választ adni. Az biztos azonban, hogy a járványt megállítani közösségi szinten csak jelentős átoltottsággal lehet.

Hangsúlyozza, hogy a koronavírus-járvány az első olyan, mondhatni természeti csapás, amelyet az emberiség globálisan, egy időben él át. Most nemcsak egy ország társadalmának a tagjai szorulnak egymásra, hogy a közösségi védettséget elérjék. Nem tudunk úgy kilábalni belőle, ha nem tart velünk a világ többi országa, teljesen egymásra vagyunk utalva.

Forrás:

weborvos.hu