Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

„Ezt a járványt csak a vakcina fogja tudni megállítani” - dr. Jakab Ferenc a PTE online előadásán

2020. szeptember 16, szerda

„Először is azt kell leszögezni, hogy egy nagy hullámról beszélünk, ami elindult márciusban. Fölösleges első és második hullámot mondani. Sajnos járvány van Magyarországon, ezt tudomásul kell venni, és sajnos egyre nagyobb járvány” – fogalmazott dr. Jakab Ferenc virológus, a víruskutató akciócsoport vezetője a Pécsi Tudományegyetem „Covid-19, tanulságok és aktualitások” című online előadásán.

A koronavírus-vakcina tesztelésekkel kapcsolatban a virológus elmondta, hogy nagyon nehéz egy olyan klinikai vizsgálatot összeállítani, amely tényleg egyértelműen tudja igazolni ezen gyógyszerek hatékonyságát, vagy ennek ellenkezőjét. Jelenleg 130 vakcinafejlesztés folyik a világon, ebből körülbelül 30 van a klinikai kipróbálás valamely szakaszában, és 6-8 a tesztelés hármas, vagyis utolsó fázisában. Dr. Jakab Ferenc szerint az oxfordi fejlesztésű vakcina nagyon ígéretes. Bízik benne, hogy az év végére meglesznek az első eredmények, megkezdődhet a kiértékelés, párhuzamosan ezzel a tömeggyártás, és talán a 2021-es év első felében a tömegoltások is megtörténhetnek.

A vírustagadókról szólva a szakértő elmondta, hogy talán nagyobb kárt okoznak, mint maga a vírus.

Forrás:

mandiner.hu