Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Alumni találkozó – november 8-10.

2019. november 7, csütörtök

Karunk az idei évben ünnepli az Angol Program fennállásának 35., valamint a Német Program fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból november 8-a és 10-e között nemzetközi Alumni találkozóval egybekötött ünnepségsorozat kezdődik.

Egyetemi szervezésben 2010-ben zajlott az első Alumni találkozó, mintegy 40 fő részvételével.

2014-ben, az Angol Program 30. évfordulóján kiállítást rendeztek Kalmár Lajos fotóiból az elmúlt évtizedek történetéről, és kiadtak egy angol nyelvű könyvet is, amiben az Angol Program addigi vezetőivel készült interjúk szerepeltek.

Azóta minden évben, az Egyetemi Orvosnapokat követően tartanak összejöveteleket, pincészeti látogatásokkal, kirándulásokkal, közös vacsorákkal, az Angol Program vezetőivel karöltve.

Idén tavasszal először szerveztek egy Nemzetközi Alumni Szekciót a Nemzetközi Estre épülve, ahova már a német végzettek is eljöttek, mivel 2016 szeptemberétől az angol-német Alumnit együtt kezelik.

Az idei, jubileumi találkozóra eddig 52 végzett regisztrált, érkeznek Amerikából, az Emirátusokból, Izraelből, Görögországból, Németországból, Iránból, Japánból, Norvégiából végzett orvosok, fogászok, gyógyszerészek és egy biotechnológus is. A regisztráltak majdnem fele 2000 előtt végzett.

A mostani rendezvényt az elmúlt 5 év újdonságaira fókuszálták a szervezők. A résztvevők megtekinthetik a MediSkillsLab-ot, bejárhatják az új, elméleti és oktatási épületet, a 3D Központot.  Idén először rendeznek "rendhagyó" tudományos délutánt, ahol 5 végzett ad elő, ám ez a program nyitott a végzős diákok, a munkatársak és a professzorok számára is.

A tudományos délután témái és előadói:

  • Medical Career: Stay Positive, Work Hard, Make it Happen
    • Fariborz Bagheri, MD - graduate of 1994 
  • From POTE to radiology in Athens - my journey
    • John Camatsos, MD - graduate of 2001
  • Complex Prosthodontics! How to establish a standardized treatment protocol avoiding failures and make patients happy. The memobite system!
    • Mario Di Nardo, DMD - graduate of 2012
  • Two decades in the making – a personal account
    • Reza Hemmati, MD - graduate of 2004
  • Why you need LEAN in your life
    • Sebastian Bardosi, MD - graduate of 2013

Az Alumni szervezők idén is kiadtak egy könyvet az Angol Program történetének folytatásaként, és belekezdtek a Német Program történetének a feltérképezésébe is interjúkkal, megemlékezésekkel olyan személyekről, akik fontos szerepet játszottak a két program elindításában, ám ma már sajnos nincsenek köztünk. Az Alumnuszok számára kari kitűzőt is terveztettek, amit ajándékba kapnak majd.