Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Koraszülöttek világnapja – november 17.

2018. november 19, hétfő

November 17-e a koraszülöttek világnapja, amire Európában 2008 óta, hazánkban 2014 óta hívják fel a figyelmet. Ezen a napon minden lilába borul: épületeket világítanak ki ezzel a színnel, lila szalagot tűznek ki, és lila ruhát is öltenek azok, akiket megérint az idő előtt világra jött babák sorsa.

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikánk koraszülött osztályának munkatársai is lila lufikba borították intézetük udvarát, idén a tornaterembe várták az ünnepelni vágyó családokat. Évről évre egyre többen jönnek el ezekre a meghitt együttlétekre, a Ringató munkatársaival közösen énekelnek, emlékeznek, beszélgetnek, megosztják egymással a tapasztalataikat, és meglátogatják az osztályt is, ahol egykor gyermeküket kezelték.

„Ezekkel a rendezvényekkel felhívjuk a politikusok, az egészségügyi dolgozók, valamint az egész társadalom figyelmét arra, hogy napjainkban is sok a koraszülött” - mondta dr. Funke Simone egyetemi docens, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika neonatológiai tanszékének vezetője, aki hozzátette, hogy 2014-ben egy uniós pályázat révén, a géppark modernizálásával sokat javult az ellátás színvonala a pécsi klinikán is, ahogyan az ország többi intenzív koraszülött osztályán. Korszerű inkubátorokat, lélegeztető gépeket és infúziós pumpákat sikerült beszerezniük. Részben ennek köszönhető, hogy tavaly a csecsemőhalálozás a 4 ezrelék alá süllyedt. Dr. Funke Simone hangsúlyozza, hogy a megmentésük mellett legalább olyan fontos ezeknek a babáknak a korai fejlesztése, az utógondozás jelentősége. Ezen múlik ugyanis későbbi életminőségük.

A szakember elmondta, hogy a szemlélet is sokat változott: a szülőket az osztályon egyre nyitottabban fogadják, nagy jelentőséget tulajdonítanak a kenguruzásnak, amikor a szülő a mellkasára helyezheti a kisbabáját, segítve ezzel a kötődést, a tejtermelést. Ha a gyermek állapota megengedi, az édesanyákat bevonják a pelenkázásba, a vérnyomásmérésbe is. Fontos továbbá a tornáztatás, a masszázs, a simogatás, valamint az éneklés is a babának.

A 32 ágyas osztályon átlagban 30 baba van, de előfordul, hogy ennél több is. A klinikához tartoznak ugyanis a Dél-Dunántúl koraszülöttjei, illetve azok, akik másutt születtek, de intenzív ellátásra szorulnak. Tavaly 400 koraszülöttet ápoltak az osztályon, köztük százan voltak olyanok, akiknek a születési súlya 1500 gramm alatti volt.

„Harminc-negyven százalékban ma sem tudjuk az okát, miért indul korábban a szülés, további harminc százalékban az édesanyánál kialakult betegségek – magas vérnyomás, cukorbetegség – miatt kell beindítani a folyamatot, az ikerszülések zöme is koraszüléssel fejeződik be, a maradék esetekben pedig a szociális körülmények tehetők felelőssé” - mondja a szakember.

Dr. Funke Simone szerint örvendetes, hogy az 1500 gramm alatti babák halálozási aránya ma már 10 százalék alatti, ahogyan az is, hogy a koraszülöttek 60 százaléka egészséges felnőttként tudja élni az életét. Azt ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy egyre kevesebb fiatal dönt arról, hogy az intenzív ellátásban szeretne dolgozni, ami főként a nővérhiányban mutatkozik meg.

 

Schweier Rita

 

borítófotó forrása: 24.hu