Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Egyre több az allergiás beteg

2018. július 17, kedd

Az idei évben sokkal hamarabb jelentkeztek az allergiás tünetek az arra érzékeny embereknél, mint a korábbi években. Magyarázattal, pontos válasszal egyelőre még a szakorvosok sem tudnak szolgálni, de a tényt elismerik. Sajnálatos módon évről évre emelkedik a páciensek száma, akik a tavasztól a késő őszig tartó pollenallergiától szenvednek. Mások viszont - egyre többen - az étel-, az állatszőr- és a porallergiától, a szabad szemmel láthatatlan atkáktól tüsszögnek, fújják az orrukat, bőr- és szemviszketésre, valamint kritikus esetben fulladásra, asztmára panaszkodnak. Az ételallergiákra most már a közétkeztetésben is külön figyelmet fordítanak, ha a szülő, vagy az érintett személy ezt jelzi az étkeztetésért felelős vezetővel, az orvosi dokumentumok bemutatása mellett.

A tudósok vizsgálata alapján, a világ első száz kártékony és veszélyes növénye közé sorolta a parlagfüvet az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság. Ha először találkozunk a kínzó tünetekkel, azokat mindenképpen csillapítani kell az orvos által felírt készítménnyel, de az alapos kivizsgálásra, a bőrteszt próbára még a tünet észlelésekor jelentkezzünk be, mert igen hosszú a várakozási idő a magánrendeléseken is. A pollen-, és parlagfűvizsgálatot nem a főszezonban végzik el. Ha a háziorvostól bármi okból épp nem tudunk segítséget kérni, vagy a nyaralás idején mutatkoznak a parlagfű, és más pollenallergia tünetei, a patikákban a gyógyszerészektől is kérhetünk segítséget. Megbízható pirulával, orr- és szemcseppel látnak el, amíg nem lesz módunk eljutni a szakrendelésre. A szakképzett gyógyszerészt tájékoztassuk a meglévő alapbetegségeinkről, gyógyszerszedési szokásainkról, hogy ennek ismeretében választhasson számunkra megfelelő, az allergiás tüneteket enyhítő készítményeket.

Dr. Szalai Éva gyógyszerész szerint parlagfű-allergia esetén - amiben július közepétől, október végéig milliók szenvednek - körültekintőnek kell lenni az orrspray, és a gyógyszer kiválasztásánál is. Különösen ügyelni kell, ha a szer érösszehúzó hatóanyagot tartalmaz, mivel az ilyen készítményt csak rövid ideig szabad használni, mert tartós alkalmazása tönkreteheti az orrnyálkahártyáját, orrfolyást és a szaglás képességének elvesztését eredményezheti. Ezek a szerek az allergiás folyamatot nem akadályozzák meg, mivel a gyulladásban szerepet játszó hisztamin receptorokra nem hatnak. A szénanátha kínzó tünetei enyhülnek, de nem szűnnek meg. Az orrdugulást is csak rövid időre csökkentik a speciális készítmények. Az évek óta parlagfű-allergiában szenvedők jól tudják, hogy a számukra megfelelő, hatásos gyógyszer szedését néhány héttel a szezon indulása előtt el kell kezdeni. Ezt mindig a szakorvossal egyeztessük, hiszen a készítményeket is ő írhatja fel, változó mértékű kedvezménnyel. A pirulákat az esti órákban, lefekvés előtt kell bevenni, kissé álmosító hatásuk miatt.

-A parlagfű-allergiások a szezon ideje alatt kerülik az olyan helyeket, ahol parlagfűvel találkozhatnak. Megtanulták, hogy gyakrabban mossanak hajat, cseréljék az ágyneműjüket, sűrűbben porszívózzanak, és ne szárítsák ruhájukat a szabadban. Mi a helyzet a keresztallergiával, ami szintén számos kellemetlenséget okozhat?

-Sajnos kevesebben tudják, hogy mely ételek fogyasztása tilos, vagy nem ajánlott a parlagfű-allergiában szenvedők számára. A keresztallergia azt jelenti, hogy egyes zöldségek és gyümölcsök fogyasztása során olyan reakciók léphetnek fel, mint amilyet maga a parlagfű okoz. Elég például görögdinnyét, vagy paradicsomot fogyasztaniuk a parlagfűre érzékenyeknek, és a szervezetük hisztamint szabadít fel, aminek hatására gyulladás keletkezik a szervezetben. Mindez a hatás csak a nyersen fogyasztott zöldségekre és gyümölcsökre érvényes. A keresztallergia során néhány perc elegendő ahhoz, hogy bőr-, száj-, szájpadlás-, ajak- vagy orrviszketés lépjen fel. Ha súlyosabban reagál a szervezet, akkor fulladás, köhögés, szűnni nem akaró tüsszögés, és nehézlégzés is felléphet. Ilyenkor azonnal orvosi segítséget kell kérni.

-Milyen zöldség- és gyümölcsfogyasztás nem ajánlatos a keresztallergia elkerülése érdekében?

-Ilyen lehet a paprika, a paradicsom, a cukkini, a napraforgóolaj és -mag, a citrusfélék mindegyike, a banán, az ananász, a bogyós gyümölcsök. Az allergiát egyébként az immunrendszer túlműködése okozza, bizonyos esetekben a szervezet, az egyébként ártalmatlan környezeti hatásokra heves reakcióval válaszol. A szervezet hisztamin felszabadításával igyekszik védekezni, és ennek hatására alakul ki a tüsszögés, az orrfolyás, a szem- és szájpad viszketés, a kínzó köhögés.

-Felmérések igazolják, hogy ha mindkét szülő allergiás betegségben szenved, akkor a születendő gyermeknek 80 százalék esélye lesz arra, hogy előbb-utóbb ő is allergiás legyen valamire a környezetében.

-Csecsemőkorban főként az ételallergia jellemző, ami a tejérzékenységben nyilvánul meg, ami bőr-, emésztési- és a légúti tüneteket produkál. Ha ismert a családban előforduló allergia, akkor ajánlatos a babát minél tovább szoptatni, anyatejjel táplálni, vagy tehéntej helyett hypoallergén, vagy teljesen tejmentes tápszerrel táplálni. A légúti allergiák 2-3 éves korban bukkannak elő, főként a házi poratkára, állati szőrre – ezért sem helyes kutyát, vagy macskát a gyermek ágyába, ágyneműje közé engedni –, valamint a toll- vagy a penészgomba-allergia. Fulladás, köhögés, viszketés a legjellemzőbb tünet. A szénanátha 6-7 éves korban léphet fel, elsősorban kötőhártya gyulladás kíséri, orrfolyás, és tüsszögés. A pollenallergiás gyermekek a virágzás idején lehetőleg ne töltsenek hosszú időt a szabadban, hajukat mindennap megmoshatjuk, és ruhájukat naponta többször is cserélhetjük. Kocsival történő utazás során ajánlatos az ablakot felhúzva tartani ebben az időszakban, és beszerezni a pollenszűrőt. A nyaralást érdemes olyan helyre tervezni, ahol nem találhatók az adott pollenek. Erre a legalkalmasabb a tengerpart, és a hegyvidék.

Forrás

webbeteg.hu